Tolna–Baranyai Evangélikus Egyházmegye

A török hódoltság idején a korszak kiemelkedő alakja, Sztárai Mihály faluról falura pásztorolta a lakosságot, iskolát alapított Tolnán, és 1560-ig működött ezen a területen.
A törökök néptelen vidéket hagytak maguk után, a lakosság hiányát belső telepítéssel próbálták enyhíteni. Észak- és Nyugat-Dunántúlról magyarok, Pozsony mellől németek érkeztek ide. A magyar telepesek Nagyvázsonyból magukkal hozták Szenicei Bárány Györgyöt, aki megalapította Sárszentlőrincet, 1713-ban megszervezte az egyházmegyét, melynek első főesperese volt. 1716-ban jelentek meg az első német telepesek, akiknek kedvező visszajelzések alapján a későbbiekben tömeges betelepítés indult meg. Az evangélikusok zömmel Hessenből, kisebb részben Pfolzból érkeztek ide.

III. Károly 1731. évi rendelete, a Carolina Resolutio után számtalan helyen bezáratták az evangélikus templomokat. Ekkoriban szűnt meg – többek között – a zombai gyülekezet; a hitükhöz ragaszkodó németek Mekényesre és Gyönkre, a magyarok pedig 1744-ben Orosházára költöztek, ahol megalapították a helyi evangélikus gyülekezetet.

A türelmi rendelet hatására a gyülekezetek megelevenedtek, számtalan templomot és iskolát építettek. Az egyházmegye 1806-ban Sárszentlőrincen létrehozta iskoláját, melyben az itt élő német gyülekezetek számára magyar érzelmű tanítókat neveltek. Ez az iskola, ahol egykoron Petőfi Sándor is nevelkedett, 1870-ben Bonyhádra költözött. Az iskola fennállásának 200 éves évfordulóját 2006-ban ünnepeltük, örömmel tölt el bennünket, hogy a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium európai és országos rangot vívott ki magának.

Az egyházmegye alakulását követően kétszázharminc évvel később (1940-ben) a mai egyházmegye területén a korábbi kilenccel szemben harmincöt anyagyülekezet működött.

1940-ben az itt élők több mint 10 százaléka volt evangélikus vallású, ma már ez nem éri el a 3 százalékot. A korábbi közel félszázezres evangélikus lélekszám alig több mint harmadára csökkent. Mi történt itt? A II. világháború után kitelepítették a németajkú gyülekezetek híveinek többségét. Sokakat elhurcoltak kényszermunkára – ahonnan nem jöttek vissza –, a néhai Szovjetunióba. Az 1957-től megindult tsz-szervezés elől a falvakból a városokba költöztek, s emiatt a korábbi erősnek mondható anyagyülekezetek szórványsorsra jutottak, a felvidékről betelepítettek pedig olyan településekre kerültek, ahol korábban alig voltak evangélikusok.

Az egyházmegye a kényszerű összevonásokkal igyekezett a szolgálat folyamatosságát biztosítani, 1952-ben harminckilenc, 1973-ban huszonhét, ma pedig már csak tizenhat az anyagyülekezetek száma. Korábban gyönyörű evangélikus templomaink állnak üresen, örök gondunk ezeknek a sorsa. E többségében több mint kétszáz esztendőt megért műemlék templomok nemzeti értéket képviselnek